Egypercesek kavalkádja: Titkos találka

Elnézést a pangás miatt, itt a következő egyperces Deszy pennájából, ami N. N. Ágnes: Nyári rajz című verse alapján íródott. Fogadjátok sok szeretettel!

A történetekhez december 21. délig lehet kritikát írni, aznap este lesz az eredményhirdetés!

Titkos találka

Scorpiusnak furcsa érzése volt, ahogy a célja felé tartott. Soha nem gondolta volna, hogy
valaha ide fog jönni.

Annyit hallott már a Weasleykről meg a düledező viskójukról, de egy pillanatra sem jutott
eszébe, hogy egyszer majd ide akar észrevétlenül beosonni.

Aztán jött Rose...

Már az udvarban járt, és nem bírta ki, megállt néhány pillanatra, hogy körülnézzen. Az Odút
nem is lehetett az ő kúriájukhoz hasonlítani. Valószínűleg a legkisebb szobájuk is nagyobb
volt, mint ez az egész ház.

Nagyon más volt, mint amihez hozzászokott. De most, hogy a saját szemével látta,
tulajdonképpen tetszett neki. Világos volt és melegséget árasztott. A tó, ami mellett eljött,
az udvarban végigfutó lilaakác, meg a többi virág a zöld fűben. Itt tényleg érezni lehetett a
nyarat, míg Malfoyéknál mindig tél volt.

Scorpius rávette magát, hogy tovább osonjon arra, ahová az utasítások vitték. Rose konkrét
térképet rajzolt neki, olyan instrukciókkal, mintha Scorpiusnak valami kincset kellene
megtalálnia, amit évszázadokkal ezelőtt elrejtettek. Pontosan megadta, honnan hány lépést
kell mennie, melyik bokornál kell elkanyarodnia, és hány másodpercenként nézzen körbe,
hogy ne vegyék észre.

Végül megérkezett a kijelölt célhoz, az ablak alá.

– Rose? – szólt, és szinte derült magán, hiszen azt a tipikus hangot produkálta, amin mindig
nevetett. Amikor olyan, mintha suttognál, közben pedig elég hangos vagy, hogy mindenki
meghalljon.

– Gyere fel! – kiáltotta a lány, amikor megjelent az ablakban. Látszott rajta, hogy ideges, mert
ide-oda tekintgetett.

– Megmondanád, hogyan?

– Nem hoztál seprűt?

– Bocsánat, a rengeteg utasítás mellett elkerülte a figyelmemet, hogy seprűt is hozzak. A
lista ötödik pontját idézve: Ne kelts feltűnést. Mindketten tudjuk, hogy ha én repülök, akkor
biztosan mindenki engem néz és...

– Jaj, hallgass már!

Rose eltűnt. Amikor visszaért, Scorpius még mindig magában nevetett.

– Ledobom!

Scorpius félelmetes reflexekkel elkapta az ablakon kihajított seprűt, egy Kométa 260-ast.

– Egy Kométa? Most komolyan? Ha már nem mászhatok fel a hajadon, azt hittem minimum
egy Nimbust kapok.

Rose kérdő pillantással nézett rá.

– Te ismersz mugli meséket?

Scorpius nem felelt, helyette felült a seprűre és már repült is be Rose ablakán.

Arra egyikük sem gondolt, hogy mi lesz, miután Scorpius beszökött hozzá. Kínos csendben
álldogáltak egy ideig egymással szemben. De Scorp hamar feltalálta magát.

– Ez a szobád?

– Nagyiéknál, igen.

Scorpius körbejárta a szobát, minden négyzetcentimétert megvizsgálva, aztán levetette magát
Rose ágyára.

Csak erre volt szükség, hogy a lány is magához térjen.

– Ugye nem gondolod, hogy azért vagy itt, hogy mi...

– Hogy mi? – ült fel az ágyon kihívóan Scorpius. Rose elpirult, de nem felelt.

– Végre sikerült elhallgattatnom Rose Weasleyt?

– Mi az, hogy sikerült elhallgattatnod? – kérdezte az említett felháborodottan, és dühösen
összefűzte maga előtt a karját.

– Na, végre! Ezt a Rose-t ismerem. Bár ha már elhallgattatás. Már jó régen megfogadtam,
hogy az életemben még beléd fojtom a szót, bármibe is kerül.

Rose arca most már nem a kínos témától, hanem a méregtől volt vörös. Scorpius azonban nem
zavartatta magát. Felállt az ágyról, és elindult felé.

– Megfogadtad? Az a szomorú hírem van, hogy beszélgetni hívtalak ide, szóval ha ennyire
nem bírod elviselni a hangomat meg amit mondok, akkor jobb lesz, ha mész. Semmiképpen
sem akarlak a beszédemmel kínozni...

Scorpius közben már nagyon közel ért Rose-hoz. Túlságosan is közel. És csak mosolygott.

– És annak is nagyon örülök, hogy ennyire viccesnek tartod, amit mondok. Ez azt jelenti,
hogy ha nem untatlak halálra, akkor legalább röhöghetsz azon, hogy miket beszélek össze.

Scorpius az egyik tenyerét Rose arcára fektette.

– Rosie, fogd be! – És mielőtt még a lány újra közbeszólhatott volna, felé hajolt és
megcsókolta.

Először csak lágyan csókolta, ami nagyon meglepte a lányt. Scorpius nem tűnt finom
típusnak, sokkal inkább olyannak, aki elveszi, amit akar. Aztán egyre jobban elmélyítette
a csókot, egyik kezét még mindig az arcán tartva, a másikat pedig a derekára fonva még
közelebb húzta magához.

Amikor végül egy örökkévalóságnak tűnő idő után félbeszakadt a csók, Scorpius arcán
önelégült mosoly jelent meg.

– Küldetés teljesítve!

És Scorpius pontosan tudta, hogy ezt az emléket – a tavat, az ide-oda dőlő házat, a füves
udvaron átvezető térképet és a csókot – soha nem fogja elfelejteni, és magával viszi vissza, a
Malfoy ház telébe.